jogosítvány hosszabbítás

Jogosítvány hosszabbítás

A hölgyek néha megmosolyogják azt az általuk nagy igazságnak vélt feltevést, hogy a férfiak a lelkük mélyén tulajdonképpen nagyra nőtt, a játékaikat soha meg nem unó kisfiúk. Az iménti állítás igazát mi sem bizonyítja jobban, mint az a mély szeretet, amellyel az fiúk a játékautóik iránt- a férfiak pedig az első igazi verdáik iránt viseltetnek. Bizony, a teremtés koronái valósággal élnek-halnak a szép kocsikért! A saját járgányt oly nagy becsben tartják, mint semmi mást az életben, amit azzal is alátámasztanak, hogy az autót rendszeresen szervizeztetik, sőt, autókozmetikushoz is elviszik.

Ennek ismeretében már meg sem lepődünk annak a mérföldkőnek a fontosságán, amikor a serdülőkor végén az örömtől reszkető ifjú a kezében tarthatja a jogosítványát-, azt az érvényes dokumentumot, ami feljogosítja és igazolja azt, hogy a tulajdonosa rendelkezik azokkal az elméleti és gyakorlati tudnivalókkal, amelyek kompetenssé teszik őt a járművezetésre. A jogosítvány tehát felhatalmazza a sofőrt a vezetésre, ám még ez a papír sem örökéletű- időről-időre újításra szorul. A mindenkori hatályban lévő érvényes kritériumok évről-évre változhatnak a jogosítvány hosszabbítás kapcsán, ezért mi igyekeztünk összeszedni azon a kötelező, betartandó lépéseket, amelyek idén várják azokat a sofőröket, akik frissítenék a szóban forgó dokumentumot.

A hosszabbítás módja a jó öreg orvosi látogatással kezdődik, ahogy azt már megszokhattuk. Az alkalmassági vizsgálat három darab alapvizsgálatból áll, feltéve, ha nincs valamilyen komoly problémánk. A szóban forgó hármas vizsgálat ismerős lesz a gyakorlott sofőrök számára: először a bizonyos távolságba helyezett tábláról kell leolvasnunk különféle számokat vagy betűket, a második körben arról kell tanúbizonyságot tennünk, hogy nem tévesztjük a színeket, neadjisten, nem vagyunk színvakok, utolsó lépésként pedig a vérnyomásunkat méri meg a nővérke vagy a háziorvos.

Ha mindhárom vizsgálatot sikeresen teljesítettük, és megkaptuk az egészségünket igazoló iratot, nincs más hátra, mint felkeresni a kormányablakot néhány kötelező dokumentum társaságában. Azok a személyek, akik a jogosítvány hosszabbításán dolgoznak, feltétlenül be kell mutatniuk a személyi igazolványukat (ez lehet akár útlevél is), az érvényes lakcímkártyájukat, a már említett alkalmassági vizsgálatról szóló értesítést, valamint a lecserélni kívánt jogsit is. 2019- ben a jogosítvány hosszabbításának díja – már ami az ügyintézést illeti, hiszen az orvosi alkalmasságinak a betöltött életkor szerint alakul a költsége- 4000 Ft, amit a delikvens kifizethet postai úton, de dönthet a jóval modernebb bankkártyás utalás mellett is. A jogosítvány hosszabbítás az abszolút kifizethető kategóriába tartozik, így a sofőrök gond nélkül elindíthatják a kérelmet.

Print Friendly, PDF & Email