Mivel jár a jogosítvány megszerzése?

jogosítvány
jogosítvány
Jogosítvány

A sofőrök, azzal, hogy volán mögé ülnek, hatalmas felelősséget vállalnak nemcsak magukkal, de azokkal a személyekkel szemben is, akik velük együtt helyet foglalnak a gépjárműben –sőt, ez alól a tény alól azok az ártatlan járókelők sem képeznek kivételt, akik gyalogosan közlekednek. A fokozott figyelem, a rendkívüli érzékek, a mindig pontos és éles reakciókészség és problémamegoldó képesség elengedhetetlen fontos tulajdonságai a megbízható gépjárművezetőnek. Persze mindennek az alapja az a dokumentum, amelynek hiányában nem léphetünk az utakra: a jogosítvány. Kisfiúként minden gyermek arról álmodozik, hogy egyszer majd az apukája nyomdokaiba lépve ő is meghódíthatja a végtelennek vélt világot.

Ez az idő a magyar jogszabályok szerint a srácok 16 betöltött életévével már lehetséges, hiszen ez az a kor, amikor megszerezhetjük a jogosítványt. Figyelem! Az, hogy ez lehetséges ebben a korban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó ötletként meg is állja a helyét! Nos, az igazság az, hogy a szakemberek mindenképpen azt tanácsolják, a fiatalok várjanak, amíg betöltik a 18. életévüket, hiszen ennyi idősen nemcsak a figyelmük működik fokozottabban, de a felelősségtudatuk és a lehetséges negatív következményektől való félelem is jobban kidomborodik a jellemükben, mint a „zsengébb” éveik során. De mivel is jár tulajdonképpen a jogosítvány megszerzése? Tartson velünk, ha elméletben Ön is szeretné elvégezni a jogosítvány-gyorstalpalónkat, hiszen így olyan alapinformációk birtokába kerülhet, amelyek ismeretében jóval egyszerűbb lesz eldönteni, mikor és hogyan szerezze meg a szóban forgó dokumentumot.

Az alapnak számító „B” kategóriás jogosítvány személygépkocsira szól, míg az „A” kategória a motorok vezetésére teszi alkalmassá a jelentkezőket. A „C” és a „D” kategóriába tartoznak a nagyobb járművek, mint például a busz vagy a teherautó. Az első kérdések toplistás vezetője az a témakör, ami az árakat taglalja. Fontos tudni, hogy a jogosítvány megszerzéséhez nélkülözhetetlen vizsgák (KRESZ és a forgalmi vizsga) díja országszerte egységes. Érdemes követni az árakat, hiszen a szóban forgó összeg évről-évre minimálisan változhat. Ahhoz, hogy valaki érvényes jogosítványt kapjon, orvosi szakvizsgálat is szükségeltetik, ami szintén nem ingyen pottyan a lelkes tanulni vágyók ölébe.

Természetesen a jogosítvány kézben tartása előtt az elméleti és a gyakorlati oktatás kötelező, ám az említett órák díja minden esetben a választott autósiskola egyénileg meghatározott árrendszere alapján történik. Ha most e sorok olvasása közben vad számolgatásba kezdett, és úgy érzi, túl sok ez már a jóból, álljon itt jóhírként, hogy első alkalommal a jogosítvány kiadása illetékmentes, azaz teljesen ingyenes. Azt, hogy hány évesen szerezzük meg a gépjárművezetői engedélyt, csak a mi döntésünk. Abban az esetben viszont, ha kicsit is bizonytalannak érezzük magunkat, mindenképpen érdemes várni, mire eljön az az idő, amikor a határozottság és a teljes felelősségtudat birtokában bátran belevághatunk ebbe a vitathatatlanul izgalmas és felelősségteljes kalandba.

Author: admin