Elegáns üvegajtó

Térelválasztó üvegajtó
Térelválasztó üvegajtó

Nagyon sokáig a bejárati és térelválasztó ajtók tekintetében kizárólag a fára hagyatkozhattunk, mint alapanyagra. Azonban napjainkban egyre népszerűbb lett az a megoldás, hogy két helyiség elválasztásában egy üvegajtó vállal szerepet. Egyrészt sokkal elegánsabb és letisztultabb megoldásnak számít, másrészt pedig a nyitottság hatását kelti, hiszen nem zárja el annyira a külvilágtól az adott helyiséget, mint egy fából készült ajtó.

Sokakban talán felvetődik az a gondolat, hogy az üvegajtó valóban kecses és elegáns, de egyes esetekben veszélyes lehet, például ha kisgyermekes család otthonáról beszélünk. Ez a feltételezés hamar eloszlatható, mivel a modern üvegajtók edzett üvegből készülnek, amelyeket szinte lehetetlen betörni, főleg egy pár éves gyermeknek. A másik ellenérv talán a túlzott átlátszóság lehet, azonban ez ellen is tehetünk, ugyanis különböző mintázatokkal és homokfújt verzióban is kérhetjük az üvegajtót, ami így nem lesz átlátszó, mégis elegánsabb, mint egy fából készült modell illetve szinte ugyanúgy átengedi a fényt, mint a tiszta üveg.

Author: admin